Saját rendezvények

A kék vércse (Falco vespertinus) a madarak osztályának sólyomalakúak (Falconiformes) rendjéhez, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjához tartozó faj.
Kelet-Európában, valamint Ázsia Szibériától délre eső keskeny sávjában honos. A telet Afrika déli részén tölti.
Testhossza 28-34 centiméter, szárnyfesztávolsága 65–76 centiméter. Testtömege 130–200 gramm. A hím sötét színezetű, lába piros, alsó farkfedői rozsdavörösek. A tojó fejtetője és hasa rozsdássárga, szürke hátán harántszalagok vannak, hasán nincs mintázat.
Röpte sebes és könnyed. Gyakran egy helyben lebeg (szitál), testét viszonylag függőlegesen tartva. Szárnycsapásai gyorsak, erőteljesek, gyakran néhány szárnycsapás-sorozat siklórepüléssel váltakozik. Ritkán kapja el levegőben az áldozatát, általában sebes zuhanás után a földön fogja meg a zsákmányát. Leginkább nagyobb rovarokkal, főként bogarakkal és egyenesszárnyúakkal táplálkozik, de étrendjében szerepelnek rágcsálók, békák és más kisebb gerinces állatok is. Rendkívül fontos számára a juhokkal legeltetett rövidfüves legelő, amelyen sáskára tud vadászni. Kiemelkedő, magasabb tereptárgyakon pihen.
Síkvidéki erdőkben és facsoportokban fészkel. A sűrűbb erdőket nem kedveli, itt csak a tisztások közelében költ.
Azon kevés ragadozómadár-fajok egyike, amelyik telepesen költ. Fészket nem épít. Többnyire a varjaknak (Corvus frugilegus). fákon lévő gallyakból álló fészkét foglalja el. Akár más madárfajok közelében is költhet. Fészekalja 3–4 tojásból áll, melyeken 22–28 napig kotlik. A fiatal madarak 27-30 nap múlva repülnek ki, maj egy hét múlva vállnak teljesen önállóvá.
Romániában rendszeres fészkelő, április és október között fordul elő.
Az európai populációt 26.000-39.000 párra becsülik, ebből mintegy 1.300-1.600 Romániában él.
A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen mintegy 30-50 párra becsülték a fészkelőállományát.
A kék vércse-állomány fennmaradását leginkább a vetési varjak telepei ellen indított hadjárat veszélyezteti. A kolóniák felszámolása során gyakran kivágják a fészkes fákat, így a kék vércse-fészekaljak is elpusztulnak.

Fotó: Szabó József

A fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) a madarak osztályának harkályalakúak (Piciformes) rendjébe, a harkályfélék (Picidae) családjába tartozó faj, mely egyben a Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi terület címerállata is.
Európában és Ázsia egy részén él. Az elegyes erdőket kedveli, ahol korhadó fák vannak.
Testhossza 25-28 centiméter, szárnyának fesztávolsága 38-40 centiméter, testtömege 100-112 gramm. A hím sapkája vörös, a tojóé fekete. Hátán fehér folt van, szárnyfedői csíkozottak.
Lárvákkal és cincérekkel táplálkozik.
Rendszeres fészkelő, állandó, nem költöző madár. Revírje nagyobb az összes európai harkályénál, mintegy 3.5 négyzetkilométer. Az öreg bükkösökben fordul elő. Április-májusban költ. Magányos fészkelő. A hím minden tavasszal több odú kivájásába is belekezd, ám a nőstény végül csak egyet választ ki ezekből. Az egészséges fákban nem tesz kárt, rendszerint belül már korhadó fákat választ, gyakran nem is bükköt, hanem különféle puha fafajokat. Az odú rendszerint 5-32 m magasan található, magasabban, mint bármelyik más harkályé. A bejárat kerek 5,5-6,5 cm átmérővel. A 25-37 cm mély vájat csupasz aljzatára rakja 4-6 tojását, melyen 10-16 napig kotlik. Fiókái fészeklakók, 27-28 napos korukban repülnek ki.
Európában biztos állományú, ám sehol sem túl gyakori, a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján nem veszélyeztetett fajnak számít.
Az európai populáció viszonylag nagy, 180.000-550.000 párra tehető, ebből mintegy 16.000-24.000 Romániában él. A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján 195-215 párra becsülték az állományát.
Állományai nagymértékben függnek az erdőgazdálkodástól, a 100 évesnél idősebb bükkösök gyorsütemű kitermelése, a lábon álló kiszáradt fák és az odvas fák szisztematikus eltávolítása jelenti a legfőbb veszélyt a fajra.

Fotó: Barti Levente

A kis légykapó (Ficedula parva), a madarak osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez és a légykapófélék (Muscicapidae) családjához tartozó faj.
Eurázsia középső részén honos, erdők lombkoronájának lakója. Hosszútávú vonuló, a telet Afrikában és Ázsia déli részén tölti.
Hossza 11–12 centiméter, szárnyfesztávolság 18–21 centiméter, testtömeg 8–11 gramm. A hím torka vörös, mint a vörösbegynek.
A rovarokat és pókokat keresgéli a földön, de fel is röppen értük, esetenként gyümölcsöket is fogyaszt.
Territoriális viselkedésű, monogám faj. Korhadt fák odvaiba készíti fészkét, melyet mohával bélel ki. Fészekalja 5–6 tojásból áll, melyen 13–14 napig kotlik. A fiókákat még 11–15 napig táplálja, mire kirepülnek.
Áprilistól szeptemberig tartózkodik költőterületén, rendszeres fészkelő az öreg bükkösök patakvölgyeiben.
Az európai populáció viszonylag nagy, 3.200.000-4.600.000 párra tehető, ebből mintegy 360.000-512.000 Romániában él. A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján 1.700-2.600 párra becsülték az állományát.
Állományai nagymértékben függnek az erdőgazdálkodástól, a 100 évesnél idősebb bükkösök gyorsütemű kitermelése, a lábon álló kiszáradt fák és az odvas fák szisztematikus eltávolítása jelenti a legfőbb veszélyt a fajra.

Fotó: Szabó József

Az ENSz Közgyűlése 2012-ban nyilvánította március 21-ét az Erdők Világnapjává. Előzménye az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet 1971 óta megszervezett Erdők Napja kezdeményezése, melyet a Földön történő évi mintegy 13 millió hektáros évi erdőterület csökkenésre való figyelemfelhívás szükségessége váltott ki.
Az erdők a biológiai sokféleség megőrzői, a világ szárazföldjének kb 30%-át borítják erdők és a szárazföldek biodiverzitásának kb 80%-a lel itt otthonra. Kiemelkedő az erdők árvízvédelemben betöltött szerepe.
Lássuk a fától az erdőt!