Saját rendezvények

A fehér gólya (Ciconia ciconia) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó madár. A nedves rétek, árterek és mocsarak kedvelője. Szinte egész Európában, Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában elterjedt.
Testhossza 100-110 centiméter, álló helyzetben a magassága 110-125 cm, szárnyfesztávolsága 180-220 centiméter, testtömege 2,5-4,5 kg. Tollazatuk fehér-fekete, a kifejlett madarak csőre és lába piros, amely színt a táplálékból származó karotinok adják.
Főként rovarokkal táplálkozik, de zsákmányol békákat, madárfiókákat, nyúlfiakat, kigyókat, gyíkokat is.
Ma főként oszlopokra, kéményekre építi fészkét, amelynek helyét mindig vizes élőhelyek közelében választja meg.
Télire délre vándorol. A kelet-európai populáció a Boszporusz felé vonul. A Szahara felett átrepülve egészen Dél-Afrikáig eljuthat.
A fehér gólya táplálkozáshoz leginkább nyílt füves területeket, mezőket, sekély vizeket keres fel.
Monogám, a pár együtt építi a fészkét gallyakból, melyet évekig használ. A tojó rendszerint 3-4 tojást rak, és a fiókák 33–34 nap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotolnak, és mindketten etetik a fiókákat. A fiókák 58–64 napos korukban repülnek ki, ezután a szülők még 7-20 napig etetik őket.
A világállomány mintegy180.000-220.000 párra becsült, amiből Romániában 4.000-5.000 pár él.
A Bodoki-Baróti hegységkülönleges madárvédelmi területen elég nagy számban jelen van, mintegy 35-40 pár a terület peremén található településeken fészkel.
Állományait inkább a középfeszültségű villanyvezetékek szigeteletlen oszlopain bekövetkező áramütés és a nedves területek lecsapolása veszélyezteti. Előbbi veszélyforrást sikeresen ki lehet küszöbölni fészekállványok alkalmazásával és a vezetékek oszlopainak megfelelő szigetelésével.

Fotó: Szabó József

A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény 1973. évi aláírásának évfordulója. A világnap azonban sokkal szélesebb körben foglalkozik a vadon élő állatok és növények védelmének szükségességének népszerűsítésével.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által összeállított Vörös lista szerint több mint 8.400 vadon élő növény és állatfaj helyzete kritikus, közel 30.000 veszélyeztetett.
A Bodoki- és Baróti-hegység védett terület egyik legnagyobb értéke a kis békászósas (Aquila pomarina). Fennmaradásához úgy az időskorú erdőkre (fészkelés), mint a gyepterületek és természet közeli gazdálkodású szántóterületekre (táplálkozás) szükség van.
Az egyezmény szövege: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:22015A0319(01)&from=LV
Hivatalos honlap: https://www.wildlifeday.org/

A békászó sas (Aquila pomarina) a vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj.
Európa középső és keleti részén honos, telelni Dél-Afrikába vonul.
Testhossza 55–65 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 143–168 centiméteres, testtömege 1,4-1,8 kg közötti. A legkisebb faj az Aquila nemből, de így is nagyobb, mint egy egerészölyv.
Tápláléka apró emlősökből (rágcsálókból), kétéltűekből (elsősorban békákból), madarakból, hüllőkből és rovarokból áll. A faj három fő módszert használ vadászatkor: gyalogosan veszi üldözőbe a zsákmányt; valamilyen kiágazó helyen (szénaboglya, fa, kerítés) les a zsákmányra; vagy alacsonyan (kb. 100 m magasan) siklik egy adott terület felett és lecsap a kiszúrt prédára.
Természetes élőhelye a rétekkel szomszédos erdők. Közép-Európában többnyire dombokon, hegyeken lévő lombhullató erdőkben fészkel. Afrikában telel.
Az udvarlás már kora tavasszal megkezdődik, amint megérkeznek a költőterületre. Fára, gallyakból építi fészkét, melynek belsejét naponta zöld ágakkal frissíti. Fészkének magassága elérheti a 0,6-1 métert, felső átmérője 60-70 cm. A fészekalja 1-2 tojásból áll, melyen 36-41 napig kotlik általában a tojó. A kikelt fiókák 55-60 napos korukra vállnak röpképessé, de a szülők még néhány hétig gondoskodnak róluk.
A globális populációt 20.000 párra becsülik. Európában összesen 13.000-16.000 pár található, ebből mintegy 2.500-28.000 Romániában. A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján mintegy 40-55 párra becsülték a fészkelőállományát.
A faj fennmaradása adott területeken nagymértékben függ az erdőgazdálkodási gyakorlattól, fontos, hogy a fészkelőhelyei mentesek legyenek az emberi zavarástól.Táplálkozóhelyeit a mozaikos tájszerkezet átalakítása, az intenzív mezőgazdaság és a monokultúrák térhódítása veszélyezteti. Gyakran a szándékos mérgezések és orvvadászat, újabban pedig a vonulási útvonalakba telepített szélturbina-parkok tizedelik az állományait.

Fotó: Szabó József

A jégmadár (Alcedo atthis) a madarak osztályának szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe és a jégmadárfélék (Alcedinidae) családjába tartozó faj.
Európa, Ázsia és Afrika lakója. Kisebb folyók és patakok partján halászik. Erdőszéleken is él.
Testhossza 16-19 centiméter, szárnyfesztávolsága 24-28 centiméter, testtömege 34-46 gramm. Zömök testalkatú madár, rövid farokkal és egyenes, hegyes csőrrel. Fejbúbja, tarkója, háta és farka csillogó kék. A szemétől a fülnyílásáig rozsdaszínű folt húzódik, ettől lefelé a nyakán egy kis fehér folt látható. A torkán ugyancsak fehér folt van. A hasa rozsdaszínű. Lába vörös. Igazi halivadék-pusztító. A kis halakat leginkább az ágakról lesi. A vízparton, ahol a bokrok, fák a víz fölé hajlanak, egy-egy kiálló száraz ág legvégére telepedik, és türelmesen, mozdulatlanul lesi a vizet és a benne folyó életet. Amint a halivadék a víz felületét megközelíti, a jégmadár lecsap, csőrének késéles káváival megragadja a prédát, aztán lerázza a vizet, újból egy ágra ül és elfogyasztja zsákmányát. Rendkívül gyorsan emészt, a szálkát, pikkelyt, úszót pedig kiöklendezi. Tarka színe a védekezést és a megtévesztést egyaránt szolgálja. A hasa olyan színű, mint valami száraz levél, a hal tehát nem gyanakszik. A háta viszont olyan, mint a csillogó kék víztükör, ezért felülről nem veszi észre a ragadozó madár. Ahol a patak vagy a holtág mentén nincs a víz fölé hajló ág, ott egy-egy közeli fán vagy földbuckán telepszik meg és néha-néha a víz fölé szállva, a víztükör fölött lebeg.
Vándorló madár, nem feltétlenül ugyanott fészkel minden évben, de gyakran évek múlva ismét megjelenik korábbi költőhelyén.
Folyók és patakok mentén fészkel: a függőleges partszakaszba kb.60-90 cm hosszú, vízszintes folyósót, ennek végén tágas katlant váj. Fészket nem épít, hanem a kiöklendezett halszálkákra rakja 6-7 tojását, melyen 21-27 napig kotlik.
Az európai populáció nem túl nagy, 79.000-160.000 párra tehető, ebből mintegy 12.000-15.000 Romániában él. A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján 7-10 párra becsülték az állományát.
A folyóvizek szabályozása és a partfalak árvízvédelmi szempontok szerinti kiképezése jelenti a legnagyobb veszélyforrást a jégmadárra, ezáltal ugyanis a költőhelyei semmisülhetnek meg. A folyópartok egyes szakaszain meredek falak kialakításával vagy rehabilitációjával lehet segíteni a faj tartós megjelenését/fennmaradását adott folyószakaszokon, mely intézkedés egyben több más madárfajon (gyurgyalag, partifecske) is segít.

Fotó: Szabó József