Saját rendezvények

A közép fakopáncs (Dendrocopos medius) a madarak osztályának harkályalakúa (Piciformes) rendjébe, a harkályfélék (Picidae) családjába tartozó faj. Feltűnően ritkább, mint a többi tarka fakopáncs, de azért szórványosan előfordul az egész ország területén. Az öreg tölgyeseket és gyertyánosokat kedveli.
A testhossza 19,5-22 cm, a súlya 50-85 g. A szárnyfesztávolsága 33-34 cm. Tollazata fehér-fekete és piros, ám a feje fehérebb, mint a rokon fajoké.
Többnyire rovarokkal és azok lárváival táplálkozik, nyáron azonban magokat és gyümölcsöket is fogyaszt.
Elsősorban Közép- és Délkelet-Európában fordul elő. Kevésbé függ a holtfa jelenlététől, sokkal fontosabbak a számára az öreg odvas tölgyek. Az összes tarkaharkály közül a legkevésbé kóborló faj.
Április-májusban költ. Magányos fészkelő. A hím minden tavasszal több odú kivájásába is belekezd, ám a nőstény végül csak egyet választ ki ezekből. Gyakran nem tölgyet, hanem különféle puha fafajokat részesít előnyben, de rendszerint a tölgyeken táplálkozik.
Az odú rendszerint 5-20 m magasan található. A bejárat kerek 4-5 cm átmérővel. 4-8 tojást rak, melyen 13-15 napig kotlik. Fiókái fészeklakók, 22-24 napos korukban repülnek ki. A szülők még 10 napig táplálják őket.
Az európai populáció viszonylag nagy, 140.000-310.000 párra tehető, ebből mintegy 20.000-24.000 Romániában él. A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján 150-250 párra becsülték az állományát.
Állományai nagymértékben függnek az erdőgazdálkodástól, a 120 évesnél idősebb tölgyerdők gyorsütemű kitermelése jelenti a legfőbb veszélyt a fajra.

Fotó: Szabó József

Hamarosan érkeznek vissza a „tavasz hírnökei”, az első fecskék. Sokat árthatunk nekik, de segíthetjük is ezeknek a fáradhatatlan rovargyűjtőknek. NE verjük le fészkeiket, zavarjuk ténykedésüket, ugyanis szorgos munkával meghálálják emberségünket. Segíthetjük őket egy tálkában tiszta víz kihelyezésével, de akár mesterséges fészekkel is próbálkozhatunk lakóhelyünkre hívni őket.
Mesterséges fészeképítésről bővebben: https://www.vidra-vizitura.hu/fecskefeszek-epites-hazilag/

Foto: https://pixabay.com/photos/swallow-nest-young-birds-5212849/

Az európai lappantyú (Caprimulgus europaeus), a madarak (Aves) osztályának, a lappantyúalakúak (Caprimulgiformes) rendjébe, ezen belül a lappantyúfélék (Caprimulgidae) családjába tartozó faj.
Majdnem egész Európában költ, az északi részek kivételével, valamint Nyugat- és Közép-Ázsiában. Az összes költőmadár Afrikában telel át, a Szaharától délreTesthossza 25-30 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 53-64 centiméter. Tollazata barnás-szürkés, ami jó álca pihenés közben. Szeme nagy, a bagolyéhoz hasonló. A csőrkávák oldalán meredező serték javítják a rovarcsapdázás hatásfokát. A hímnél jellegzetesek a farok mindkét oldalán és a szárny végén látható fehér foltok.
Szárazabb élőhelyeken, ritkás elegyes és lomberdőkben, tisztások, irtások, legelők közelében fészkel. Éjjel és szürkületkor aktív. Revírjét a költési időszakban a kitartóan ismételgetett pirregő hangjával jelzi. Tartós párkapcsolatát költés idején minden évben felújítja. Tápláléka a röptében elkapott repülő rovarokból áll. Élettartama általában 8 év.
A költési időszak június és augusztus között van. Évente egyszer, ritkán kétszer költ. A földön fészkel, a fészekaljban két tojás található. A szülők felváltva 17-18 napig kotlanak. Áprilistól szeptemberig tartózkodik a fészkelőterületén.
Az európai populációt 470.000-1.000.000 párra becsülik, ebből mintegy 12.000-15.000 Romániában él. A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján 50-60 párra becsülték az állományát.
Az élőhelyek elvesztése és a rovarirtó szerek egyre intenzívebb használata veszélyezteti az állományait.

Foto: Sas Tibor

A védett madárfajok állományának monitorizálása során az éjjel hullott friss hó sok eseményről ad hírt, megmutatja, hogy milyen állatok jártak arra, milyen gazdag a Bodoki- és Baróti-hegység Natura 2000-es természetvédelmi területen élővilága.

A fehér gólya (Ciconia ciconia) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó madár. A nedves rétek, árterek és mocsarak kedvelője. Szinte egész Európában, Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában elterjedt.
Testhossza 100-110 centiméter, álló helyzetben a magassága 110-125 cm, szárnyfesztávolsága 180-220 centiméter, testtömege 2,5-4,5 kg. Tollazatuk fehér-fekete, a kifejlett madarak csőre és lába piros, amely színt a táplálékból származó karotinok adják.
Főként rovarokkal táplálkozik, de zsákmányol békákat, madárfiókákat, nyúlfiakat, kigyókat, gyíkokat is.
Ma főként oszlopokra, kéményekre építi fészkét, amelynek helyét mindig vizes élőhelyek közelében választja meg.
Télire délre vándorol. A kelet-európai populáció a Boszporusz felé vonul. A Szahara felett átrepülve egészen Dél-Afrikáig eljuthat.
A fehér gólya táplálkozáshoz leginkább nyílt füves területeket, mezőket, sekély vizeket keres fel.
Monogám, a pár együtt építi a fészkét gallyakból, melyet évekig használ. A tojó rendszerint 3-4 tojást rak, és a fiókák 33–34 nap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotolnak, és mindketten etetik a fiókákat. A fiókák 58–64 napos korukban repülnek ki, ezután a szülők még 7-20 napig etetik őket.
A világállomány mintegy180.000-220.000 párra becsült, amiből Romániában 4.000-5.000 pár él.
A Bodoki-Baróti hegységkülönleges madárvédelmi területen elég nagy számban jelen van, mintegy 35-40 pár a terület peremén található településeken fészkel.
Állományait inkább a középfeszültségű villanyvezetékek szigeteletlen oszlopain bekövetkező áramütés és a nedves területek lecsapolása veszélyezteti. Előbbi veszélyforrást sikeresen ki lehet küszöbölni fészekállványok alkalmazásával és a vezetékek oszlopainak megfelelő szigetelésével.

Fotó: Szabó József